2013. február 18., hétfő
westernek
Nemrég néztem meg ezt az új Tarantino filmet,a "Djangot" .Mit ne mondjak,hihetetlen jól sikerült film lett,belecsúszott azon ritka filmek listájába,amelyek a kedvenceim közé tartoznak. Tele van akcióval, humorral, hatalmas fordulatokkal és persze brutalitással is,de ami a legjobban megfogott, az a hangulat volt. Kicsi korom óta oda meg vissza vagyok ezért a western témáért.Kietlen sivatagok és kaktuszok, cowboyok, szélhámosok, kisvárosok a kocsmájukkal, indiánok, pisztolypárbajok,nem tudom miért,de egyszerűen annyira magával vonz az egész dolog úgy egészében, hogy szinte teljesen a rabja lettem.Azóta már meg néztem egy pár western filmet,de nemigazán tudok velük betelni.De vajon mik ezek a westernfilmek igazából?Hova tegyük őket egyáltalán?És mennyi a valóságalapja ennek az egész vadregényes hangulatnak?Ezeknek néztem egy kicsit utána,hiszen westernfilmből létezik mindenféle.Az akciófilmtől és a romantikustól kezdve a westernhorrorokig (miket ki nem találnak már) mindenféle műfajban felhasználták ezt a korszakot.Ezért is gondoltam mindig is azt,hogy a western csak magát a helyszínt jelöli meg,ahol játszódik a történet.Szerintem magának a westernnek van egy olyan alaphangulata,amit bármely műfajban fellehet dolgozni.Érdekes dolog hogy nagyon sok westernsztoriban olvashatunk vademberekről(nem az apacs indiánokra gondolok),akik magányosan élnek,a civilizált világtól elzártan.Régen úgy gondolták az emberek,hogy a természet gyermeke erkölcsösebb személy mint a városban leromlott életű emberek.Ezekben az időkben gyakran előfordult az is,hogy már akkor legenda született egy-egy személyről,amikor még élt és virult,ami bizony a főszereplő személynek is sokszor meglepetést tudott okozni.És ha összehasonlítjuk ezeket a sztorikat a valósággal,igen sok hasonlóság van közöttük,habár azok is egy kicsit eltúlozva,de ezek a helyszínek,az emberek életmódja,a jellegzetességek mind megvoltak.Egyszóval ezek a westernfilmek is elég sok túlzással született kasszasikerek,de az alap ötlet és a hangulat mind megvolt a 19.századi nyugat-amerikai vadregényes tájékon.Már csak azt bánom hogy nem lehettem szemtanúja ennek a kornak.
A legfontosabb parancsolat
Végig gondoltam a tízparancsolatot,minden egyes törvényt,mindet mélyebben át tanulmányoztam,és bár én magam is egy egyház tagja vagyok,de van egy-két olyan amit furcsának tartok,legalábbis mai szemmel.Na mindegy.Térjünk rá arra a parancsolatra,ami az én szememben a legfontosabb,és mind a mai napig helyt áll egy normális ember életszemléletében.Ez pedig a "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked" de ennek is inkább csak az első része.Hát igen.Mennyi olyan szörnyű esetről hallani mostanság hogy itt meg ott ez meg az megverte,megszégyenítette az apját illetve anyját,vagy akármilyen módon ellene fordult,és sajnos van hogy ezeknél rosszabb is történik.Hiszen gondoljunk csak bele mennyire embertelen,lélektelen,abnormális dolog abban az emberben kárt tenni,aki életet adott,aki felnevelt,aki megtanított a helyes utat követni.A szülők azok az emberek,akiknek életünk végéig hálával tartozunk,még ha sokszor nem is gondoljuk így egy-egy durvább veszekedés után,főleg így a tinikor tájékán,amikor folyton lázadunk,nem ritkán tér el a nézetünk szüleinkétől,de ők azok az emberek,akik tényleg mindig csak a jót akarják nekünk,még ha sokszor úgy is gondoljuk,hogy ennek teljesen az ellentétét próbálják elérni.Ha ők nem lennének,közel sem menne ilyen könnyen az élet.Ezt most azért is mondom,mert sok olyan emberrel beszéltem már,akiknek nem adatott ilyen szerencsés élet,hogy saját szüleik nevelhetik fel őket,mert sajnos meghaltak az illető gyerekkorában,vagy egyéb dolgok miatt nem saját szüleik keze között nőttek fel.Ők mind azt mondták,hogy inkább lettek volna büntetésben egy-két hétig mert valami rosszat csináltak,mint hogy ne legyen szülő,akinek a büntetést a szájából hallhatják.Habár valószínűleg nem ez volt a legfontosabb a keletkezés pillanatában,hiszen akkor még inkább Isten szeretett és félését tartotta mindenki előnyben,így inkább az első vagy a második lehetett a legfontosabb,ma már azért egy intelligensebb és összetartóbb világban élünk.És ezért tartom ezt a legfontosabb parancsnak,hogy tiszteljük és szeressük a szüleinket,hiszen belőlük csak egy van,és ők tényleg saját magunkért szeretnek,ők mindig megbocsájtanak,rájuk mindig támaszkodhatunk,akár a párunkkal szakítunk,akár egy barátság megy tönkre,az ő "barátságuk" mindig örök lesz.És én is azok az emberek közé tartozom,akik majd ősz hajjal,ráncosan,botjukra támaszkodva azt fogják kívánni: Bárcsak itt lenne anyu és apu,hogy megvigasztaljanak,oktassanak,és veszekedjenek velem.
2013. február 17., vasárnap
Káin és Ábel
Káin és Ábel története számomra már kicsin is nagyon furcsa volt.Számos kérdéseket vetett fel bennem,amikre tiszta választ sohasem kaptam.Most hogy újra végig gondolom a dolgokat,sajnos ugyanez a helyzet,csak talán kicsit érettebb fejjel tudom átgondolni a történet lényegét.Szerintem Isten semmiképpen sem igazságos ebben a helyzetben,hiszen bár a kétfajta ajándék teljesen eltér egymástól,bár Ábel ajándéka lehet hogy jobb és több,de mindketten megdolgoztak érte,és mindketten feláldozták az Istenért.Azonban Káin cselekedete messze nem volt helyes.Isten kiszámíthatatlan és számunkra érthetetlen dolgokat tett,de ezt el kellett volna fogadnia.Káinban hihetetlen mértékben elszabadult a gonosz,hiszen ép ember nem képes arra,hogy megölje a testvérét.Felvetődött bennem a kérdés:Lehet hogy Istennek célja volt azzal,hogy csak Ábel ajándékát dicséri meg,mert tudott valamit előre,és kíváncsi volt Káin reakciójára?Ez is lehet.És hogy megbánta-e Káin később tettét?Ebben biztos vagyok,már ha Káin legalább félig is ép eszű,hús vér ember volt.Hiszen bármennyire is haragszunk,irigykedünk akár testvérünkre,akár bármely szerettünkre,tudni kell elfogadni,megbocsájtani és persze szeretni.
Szerintem nem a szigorú büntetés a legmegfelelőbb módja a testvérkonfliktusok elkerülésének,hiszen azzal inkább csak terrorba tartjuk a saját gyerekünket,legalábbis gondolom én,még nem vagyok apa szerencsére.Inkább meg kell őket tanítani szeretni egymást,segíteni egymást és összetartani.
Szerintem nem a szigorú büntetés a legmegfelelőbb módja a testvérkonfliktusok elkerülésének,hiszen azzal inkább csak terrorba tartjuk a saját gyerekünket,legalábbis gondolom én,még nem vagyok apa szerencsére.Inkább meg kell őket tanítani szeretni egymást,segíteni egymást és összetartani.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)