2014. február 23., vasárnap

Népességnövekedés

         Ma a Földön körülbelül 7 milliárd ember él.Ez a szám nagyon soknak tűnhet,hiszen az is,de közel sem olyan sok mint gondoljuk.Akit ez az adat nyugtalanít, képzelje el, hogy váll váll mellett állva az emberiség még ekkora létszámban is elférne Magyarország legkisebb megyéje, Komárom-Esztergom megye területén.Viszont hogyha azt nézzük,hogy az utóbbi pár évtizedben milyen hatalmas ütemben kezdett el szaporodni az ember,és ennek a számnak pár évtizede még csak a töredéke volt az emberiség létszáma,már talán mégsem annyira nyugtató a helyzet.Vajon mi lesz a jövőben?Aggódhatunk-e az emberiség,és ezáltal a saját sorsunk felől?
         Egyesek állításai szerint pár évtized,és a Föld kifogy a meg nem újuló energiaforrásaiból,valamint az édesvízkészletéből.Vicces,hogy habár a Föld 2/3-át víz borítja,az ivóvíz ennek mégis csak a 3%-át teszi ki.Szerintük pár évtized múlva az emberiség élet-halál harcot fog vívni ezekért a ma még természetesnek tűnő dolgokért,és csak a legerősebbek fognak tudni életben maradni.Mások szerint az emberiség fog saját magával végezni,a globális felmelegedés,a sok hulladék,környezetszennyezés,a klímaváltozás amelyet a Föld már nemfog tudni elviselni.Vannak akik azt állítják,hogy a végzetünket a technológiának köszönhetjük majd,az atomháborúknak.Olyan fegyvereknek,amelyek képesek lennének elpusztítani az egész Földet.A Discovery Channelen láttam egy műsort,ahol egy ember az egész életét egy föl alatti lakhely építésére szánta rá,hogy ezáltal megvédhesse magát és családját valamint még sok embert az esetlegesen bekövetkező csapás elöl.
Az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re 9,2-9,3 milliárdra nő a létszám.A becslések szerint a 9 milliárd lehet a maximum,hiszen akármilyen furcsának is tűnik az utóbbi időben hatalmas népességnövekedés alapján,de az utolsó negyed évszázadban csökkent a népesség évről-évre meghatározott növekedése.Ez a népesség csökkenésének köszönhető,hiszen a következő egymilliárdos fordulópont csak 14 év múlva következik be,amely 2 évvel több mint az előző milliárdos fordulóé.Tehát egy valami biztos,ez a bolygó mindig elég nagy lesz ahhoz,hogy mindannyian elférjünk rajta.Már csak magunkon kéne változtatni,hogyha azt akarjuk,hogy unokáink is kényelemben és békében élhessenek e Földön.Azt hiszem,ha másra nem is,de figyelmeztetésre mindenképp jók ezek a különböző feltevések a hamarosan elkövetkezendő végről.

2014. február 22., szombat

Szabadság,szabad akarat,sors és végzet

              "Kiosztják a kártyákat - szerintem így születtünk. Hogy milyen lapja van az embernek, azt befolyásolja a genetika, a környezet, az idő. Ebben nincs szabadság, nincs választás... "
Sokat gondolkoztam én is azon,hogy mi szablya meg a személyiségünket,a viselkedésünket.Csak saját magunk vagy van esetleg más,külső irányító is amibe nekünk nem lehet beleszólásunk.Úgy gondolom hogy igen,van.Ez a külső irányító a genetika.Gondoljunk csak abba,hogy a férfiak és nők is teljesen másképp viselkednek és reagálnak dolgokra,mert más-más ősi ösztönök vannak bennük.Ez szerintem egy emberen belül is így van,és nagy mértékben befolyásolja az illetőnek a személyiségét is.Azonban ez csak egy alap meghatározó dolog amivel születünk,belénk van kódolva és nem tudunk vele mit csinálni.Az már viszont csak rajtunk múlik,hogy ezen miképpen változtatunk,hogyan formáljuk.Kiemeljük a jó tulajdonságainkat és hasznosítjuk azokat,vagy ellentétben,a rossz tulajdonságainkat még jobban erősítve válunk egy közutálatnak örvendő személyiséggé.Ez csakis rajtunk múlik,és csak saját magunk vagyunk felelősek a tetteinkért.Véleményem szerint a sorsunkat is és a végzetünket is nagyrészt mi irányítjuk.Sok külső hatás kényszerére tesszük azokat a dolgokat,amely sorsunkat és végzetünk befolyásolhatja,de ugyanakkor mindig van választási lehetőségünk.
Sokszor mondjuk hogy "nincs más választásunk",igazából van,csak a legkevésbé rosszat választjuk olyankor.Ha mindig próbálunk helyesen dönteni és cselekedni,sorsunk is jobbra fordulhat,és végzetünkön is változtathatunk.Úgy gondolom,hogy ahhoz,hogy bölcsen és meggondoltan tudjunk cselekedni és dönteni,tanulni,tapasztalni és érni kell.Sokszor az emberek gondolkodás nélkül vágnak bele dolgokba,csak érzelmeik hajtják.Ezek a dolgok vezetnek sokszor visszafordíthatatlan katasztrófákhoz,gondokhoz ami végleg meg tudja változtatni az életünket.Ugyan létezik szabadság,és szabad akarat,tehát elvileg azt csinálunk amit akarunk,de ez mégsem teljesen igaz.A szabadság is csak addig tart,amíg nem élünk vissza vele,és betartunk bizonyos korlátokat,az emberi társadalomban elfogadott dolgokon nem lépünk túl.Amint ezen túllépünk,szabadságunkat és emberségünket is elveszíthetjük.
És ez az a szabadság,amit már soha többé nem kaphatunk vissza.Szóval igen,az élet egy játék és mind külön lapokat kapunk amikor elkezdjük,amelybe nem szólhatunk bele.Az viszont,hogy ezekkel a lapokkal hogy játszunk,csakis rajtunk múlik.Élj tisztességesen,és reméld hogy az élet is tisztességes lesz veled.